Érzelmes vagyok és végtelen. Tisztában vagyok azzal, hogy egyáltalán nem könnyű velem. Mint egy hatalmas hullám, úgy sodorlak el, ha az érzéseim és az élet úgy kívánják, de minden pillanatban érted vagyok az, aki. És te? Te tudnál engem feltétel nélkül szeretni?

Én mindig úgy gondoltam rád, hogy te különleges vagy, akiből csak egy van. Sokszor úgy éreztem, hogy totálisan elveszek benned...és ez az a fajta emóció, amiből soha nem néznék vissza a múltra, ami rengeteg sebet hagyott maga után. De a tettek néha sokkal többet mondanak minden szónál. 

Tudod...ha igaz volnál, nem feküdnél le szótlanul. Ha igaz volnál, nem lenne bennem ennyire sok a hiba, benned pedig egy picit több lenne a szeretet. Ha igaz volnál, akkor szeretnéd azt, ahogy reggel kicsit piszkállak, amikor még alszol. Ha igaz volnál, akkor tudnád, hogy néha, amikor nem-et mondok, akkor is igen-t mondanék, csak a büszkeségem nem engedi. Ha igaz volnál, értenéd, hogy tényleg akarlak téged. Értenéd és elfogadnád azt, hogy fogalmam sincs milyen lenne veled az élet, de már nem vágyom arra, hogy nélküled legyek. Ha igaz volnál, akkor nem kellene mondanom, hogy hibáztál, mert tudnád magadtól...bocsánat helyett elég lenne egy ölelés, és én ugyanúgy szeretnélek. Tudnod kellene, hogy minden nap egy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz, és ezért nekünk kell dolgozni. Tudnod kellene azt is, hogy nem magától értetődő a jelenlétem. Hogy hiába van hatalmas szóbeli szeretet, ha a félelem közénk áll. 

Ha igaz volnál, akkor nem kérném, hogy változz meg értem. 

Nem kérdezgetném, hogy szeretsz-e. Nem kérném, hogy simogass. Nem kérném, hogy éjjel, amikor alszom, bújj hozzám. Nem kérném, hogy váltsd valóra az álmaimat, mert veled akarnék tovább álmodni. A könnyeinket együtt törölnénk ha fáj, és együtt éreznénk, ha a boldogság végre ránk talál. 
Ha igaz volnál... és mégis látod, nekem Te a legigazabb vagy...